Múzeumok Éjszakája a Dunán '08
2008-06-25
Alapítványunk immár második éve csatlakozott a Múzeumok Éjszakája nagysikerű rendezvénysorozathoz a Magyar Hajózásért Egyesülettel közös szervezésben, hajózási programokkal, érdekességekkel.
Budán, a Szilágyi Dezső téren kikötött, 1939-ben Újpesten épült, utolsó megmaradt Duna-tengerjáró hajónk, a DEBRECEN ex KASSA fedélzetén és hombárjában színesebbnél színesebb programok várták az érdeklődőket.
A látogatók rövidfilm keretében megismerhették a folyami hajózás 150 éves történelmét, a reneszánszkori hajózást, bepillantást nyerhettek a komárnói hajógyárban felújítás alatt álló Kossuth Múzeumhajó pillanatnyi állapotáról, megtekinthették a TIT Hajózástörténeti és Hajómodellező Klub gőzhajó modell- és makettkiállítását.
Idén is körbejárható volt a SOPRON vontatóhajó, továbbá ritka lehetőségként kívül-belül megismerhető volt a Magyar Honvédség Tűzszerész és Hadihajós Zászlóaljának egyik, ma is hadrendben lévő aknamentesítő naszádja.
A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel pedig idén már két, 250 személyes Moszkva típusú kirándulóhajó is indult a megújuló Északi összekötő vasúti híd és az immár teljes pompájában díszelgő, átadás előtti hónapjait taposó M0-ás híd megtekintéséhez.
Nézze meg fényképes beszámolónkat az eseményről!