Magyar Hajózási Emléknap
2007-10-13
A program résztvevői - idén először - a SÓLYOM III szárnyashajóval érkezhettek a helyszínre. Benkő Ferenc, Neszmély polgármestere az érkezést követően megtartott köszöntő beszédében többek között ennek jelentőségéről is szólt, hiszen a falu kikötőjében ezen a napon kötött ki először szárnyashajó.
A délelőtt megtartott konferenciának a Neszmélyi Általános Iskola adott otthont. Sztankó Attila a Zoltán Alapítvány eddigi sikereiről, illetve a kezelésében álló hajókat érintő jövőbeni terveiről beszélt, ezt követően pedig Horváth Imre és Erzse Tibor világított rá annak fontosságára, hogy a hajózási társaságoknak egyre nagyobb mértékben gondot jelentő munkaerőhiány csökkentése érdekében újra be kell indítani Magyarországon a hajóstiszti képzést - a Zoltán Alapítvány berkein belül. Horgos Lénárd a hajózásban rejlő pályázati lehetőségeket vázolta fel, többek között a fent említett célok elérése érdekében. Kapócs Ferenc a Balatoni Hajózási Rt., Mészáros Tibor pedig a magyar révhajózás múltjáról, jelenéről, jövőjéről mesélt dióhéjban. Horváth József a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól a Felügyelet életében bekövetkezett változásokról beszélt; Farkas Judit a Zebegényi Hajósmúzeumról, illetve édesapja, Farkas Vince hajóskapitány életútjáról tartott szívhez szóló beszédet. Ezt követően Kaján Imre, a Közlekedési Múzeum interaktívabbá, az emberek számára játékosabbá, izgalmasabbá alakításának fontosságát hangsúlyozta ki, Miklós László MAHOSZ főtitkár pedig a Szövetség aktuális ügyeit ismertette.
A rendezvény délután a Millecentenáriumi Emlékparkban elköltött ízletes ebéddel folytatódott, majd a tárkonyos raguleves, valamint a "Rétesfalva" kemencéiben sütött meggyes rétesek elfogyasztását követően ünnepélyes lobogófelvonásra került sor a LAJTA monitor fedélzetén.
Az emléknap azon résztvevőit, akik nem kívántak aznap hazutazni, a szervezők a NESZMÉLY gőzhajó fedélzetén szállással, vacsorával várták egy kis kötetlen beszélgetésre, anekdotázásra.
Nézze meg fényképes beszámolónkat az emléknapról!