Magyar Hajózási Emléknap 2009.
2010-07-05
2009. október 10. - Neszmély
Neszmélyen 2009. október 10-én került megrendezésre, immáron hatodik alkalommal, a Magyar Hajózási Emléknap.
A rendezvénynek ismét a neszmélyi általános iskola adott otthont. A szokásokhoz híven a neszmélyi polgármester, Horváth Béla megnyitójával kezdődött a délelőtti program. Ez után Horváth Imre, a MAHOSZ főtitkára ismertette a MAHOSZ és a ZGKA Hajós Akadémia elmúlt egy évének történéseit.
Dobai Sándor, az RSOE elnöke előadásában a RIS szolgáltatásról és a 10-es csatorna lefedettségének jelentőségéről beszélt. Ezt követően Major Ernő, az NKH Központi Hivatal Hajózási és Légiközlekedési főosztály képviselője elmondta a hajózási képesítésekről szóló rendelkezések változásait és ezek hatósági aktualitásait.
A szünet előtt még Marton Tamás, a KHEM Hajózási és Légiközlekedési osztály vezetője beszélt a magyarországi és az Európai Unión belüli belvízi közlekedés sajátosságairól, jövőképéről.
A szünet után Székely László a Szimon Miklós hosszújáratú tengerészkapitány emlékére Kenderesen állított emlékművet és annak avatását mutatta be a nagyközönség számára.
Horváth József hajóskapitány, hajózási szakértő a "Kelet" gőzös 1940-ben, az Atlanti-óceánon bekövetkezett tragédiáját elevenítette fel.
Beleznay Éva, a Főváros Főépítésze a budapesti fejlesztésekről tartott előadást, előtérbe helyezve a hajózáshoz köthető illetve kapcsolható fejlesztéseket. Ezt a témát folytatta Szalkai István fővárosi képviselő, a Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság tagja, aki az elővárosi közlekedésről és a hajózásnak ebben való szerepéről szólt.
Göcz István az elővárosi közlekedés gyorsjáratú hajókkal történő megvalósíthatóságát mutatta be.
A Magyar Hajózási Emléknapot a jövőben a Magyar Hajózás Napjaként fogjuk megtartani. Erre Sztankó Attila, a ZGKA egyik alapítója tett javaslatot, és ezt a rendezvény résztvevői egyöntetűen tudomásul vették.
A "Zoltán Gőzös" Közhasznú Alapítvány elmúlt egy évéről Portás Csaba, a Kuratórium elnöke tartott beszámolót, és ehhez a témához kapcsolódva Lengyel Zsolt és Stankovics András az alapítvány által megnyert "Integrált turisztikai attrakció-fejlesztés Neszmélyen a bor és a hajózás jegyében" című pályázat megvalósítását és annak részleteit mutatták be.
Az iskola után a rendezvény a Millecentenáriumi Emlékparkban, a Rétesfalva Kft. "szénapajtájában" folytatódott. Itt a vendégek "fedeles" levest és kemencében sütött rétest kaptak ebédre.
Ezt követően a "Lajta" monitor fedélzetéről a zászlófelvonást követően a Dunába helyezték a megemlékezés koszorúit a résztvevők.
Végezetül a rendezvény a Hajóskanzennél zárult, ahol többen megtekintették - jelenlegi állapotukban utoljára - a skanzen hajóit és a skanzen területét.
Jövőre újra, ugyanekkor, ugyanitt, de már a megújult skanzenben találkozunk!